A Neupfarrplatz éjszaka a karaván-műalkotással.

Pihenö a parkban, sport és kedvtelés a vizen.

Mint egy jólöltötött dámához illik, a város is ékes övet visel; zöldet, minden színárnyalatában, virágokat szines pompájukban: az Allee-kat, a fasorokat. Kevés városban található hasonló, pedig nem városrendezési hivatal kezdeményezte, hanem egy jó ötlet és egy Thurn és Taxis herceg bökezü adományozása. Kétszáz évvel ezelött ültettette az elsö fasorokat a feleslegessé vált erödítések helyén, mainapig a kül- és belhoni sétálók örömére. Vagy a másik oldal, a dunapart, a folyam két szigete. Már Erst Moritz Arndt is rajongott 1798-ban a folyamparti promenádéról:

Micsoda kilátás az óvárosra és az északi parton fekvö Stadtamhof városkára! Azután fel a Winzerer Höhen nevü magaslatra! Az ember lába alatt tündököl Regensburg egész pompájával, a folyam ezüstösen csillog a mélyben, így könnyen jutunk arra a gondolatra, hogy élvezhetnénk a város vizi örömeit is, akár úszócsarnokban, szabad medencében vagy tavon.

Templomok és völgyek körös-körül.

Az okos "titkos tanácsos úr", Goethe már Regensburg felé közeledtében felismerte a Duna és a környezö dombok láttán, hogy ilyen tájnak egy várost kellett ide csalnia. Fordítva is áll: a környék is csalogatja a városiakat és a vendégeket. Regensburgnak, —írigylésre méltóan —, mindjárt négy is van belöle: keletre a sík "Gäuboden", (tavaival és álmodoznivaló kastélyaival), északra a Bajor Erdö elöhegyei (turista-útjaival, méghozzá egy közülük a "poklon" keresztül vezet), nyugatra a Jura-hegység, (romantikus, sziklás völgyeivel és öreg malmaival), délre egy léleknyugtató, kies dombvidék.

Körös-körül folyó-völgyek: Duna, Regen, Naab és a Fekete Laaber. Ugyancsak két "antik" templom: a Walhalla Donaustaufnál és a Felszabadulási Csarnok Kelheimben, magasan a világhírü Weltenburgi Duna-áttörés felett pompázik. És mindíg újra vissza a szép, öreg városba!
Egyet tehát be kell látni: legjobb, ha az ember sok idöt szán Regensburgra és szép környékére.